Mátraverebély

A vajdák Szentkútért, Szentkút a cigányokért – 2010.07.06.

Az évenként ismétlődő hagyományos mátraverebély-szentkúti cigánybúcsút július 10-én, szombaton tartják.

Szervezője a Nógrád megyei cigány önkormányzat és a Dúl Géza atya által irányított Ceferinó Ház munkaközössége. A zarándoklatot Székely János püspök, az MKPK cigánypasztorációért felelős tagja ésBeer Miklós váci püspök vezeti.

(tovább…)

Lemondott a korábbi polgármester – 2010. 10. 13.

Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Nagy Attila, Mátraverebély korábbi polgármestere, miután Seres Mária, a Civil Mozgalom elnöke nyerte meg a polgármester-választást a Nógrád megyei faluban – erősítette meg az MTI értesülését szerdán a település jegyzője.
Nagy Attila (MSZP) polgármesterjelöltként nem nyert, viszont önkormányzati képviselővé választották.
Ispán Andor, Mátraverebély jegyzője az MTI-vel közölte: a korábbi polgármester az alakuló ülésen letette az esküt, az ülés végén azonban bejelentette, hogy lemond mandátumáról. Döntését nem indokolta, de ilyen esetben nincs is indoklási kötelezettség – tette hozzá a jegyző.
Nagy Attila az MTI-nek elmondta: még a választás előtt jelezte Seres Máriának, ha nem ő nyer, nem fogja akadályozni az új polgármestert abban, hogy megvalósítsa a terveit, ez esetben képviselői mandátumát sem tartja meg, a segítségét ugyanakkor felajánlotta a falu vezetéséhez.
Nagy Attila lemondásával dr. Maczák Erzsébet, a következő legtöbb voksot szerző jelölt lett képviselő, így a Seres Mária vezette testületnek hat független képviselő a tagja.

Mária oltalmába ajánlják a szlovák és magyar nemzetet – 2010.06.26.

A szlovák-magyar megbékélésért imádkoznak a Mátraverebély-szentkúti kegyhelyen szombaton, a térség egyházmegyéinek katolikus püspökei mindkét nemzetet Mária oltalmába ajánlják.

Az imanapon tartott sajtótájékoztatón az MTI kérdésére, miszerint pontosabb-e úgy fogalmazni, hogy a felső szintű megbékélésért imádkoznak, hiszen a hétköznapi emberek között nincsenek konfliktusok, Frantisek Tondra szepesi püspök azt válaszolta: a Jóisten oda irányítja az imádságot, ahova szükséges.

(tovább…)